Kivételesen egy kávézóban reggeliztünk, és isteni volt:
Aztán irány Gori, ami arról nevezetes, hogy Sztálin szülőhelye. Most egy másik busz állomásról indultunk, ez egy piac mellett volt.
Grúziában egyébként hasonló módszerrel lehet átkelni az úton, mint Vietnámban, csak itt nem robogók vannak, hanem autók. Mivel zebrák is csak elvétve vannak, vagy csak mutatóba, csak le kell lépni az útra a megfelelő pillanatban, és elindulni. Lelassítanak a kocsik. Sőt, meg is állnak:-)
A sávokat is elég elnagyoltan értelmezik, mindenki megy látszólag összevissza, mégsem láttunk egy balesetet sem. A kisbusz vezetők is különböző vérmérsékletűek. Egyszer vánszorogtunk, máskor úgy kellett kapaszkodni, annyira gyorsan mentek.
Goriba közvetlenül nem vittek be, az autópályán állt meg a busz, de minden működik, már ott várt egy taxi a leszálló utasokra, jelen esetben ránk. Szóval betaxiztunk Sztálin szülőházához.
Található itt egy a diktátor életét bemutató múzeum, ami azért elég idealizált, rémtettekről alig van szó, lehet látni viszont rengeteg festményt, képet. Ez nekem annyira nem is tetszett.
Meg lehet nézni a szülőházát, ami köré egész kis szentélyt építettek.
Ki van állítva a Szovjetunió területén található utolsó Sztálin szobrok egyike, és az általa használt páncélozott vasúti kocsi. Sztálin félt a repüléstől és hajózni sem szeretett, mindenhová vasúton ment.
A Goriból hazavezető úton aztán átestünk a nyaralás legkényelmetlenebb buszozásán is. Én konkrétan két megtermett grúz közé voltam beszorítva egy pótszékre, Balázs mögöttem hasonlóan. Szerencsére gyors sofőrt fogtunk ki, és többet már nem jártunk így a következő napokban.
A délutáni állomásunk Mtskheta városa volt, Tbiliszitől 20 km-re. Grúzia legrégibb városa, és itt található az 1100 körül épült Szvetichoveli székesegyház, az ország második legnagyobb egyházi épülete. Tele csodás festményekkel és ikonokkal.
Állítólag a grúzok vették fel Európában először a keresztény vallást 330-ban.
A lakosság tényleg nagyon vallásos, mi is tapasztaltuk. Valóban úgy van, ahogy az OzoneUtazás-ban mondták, megkapó az embereknek ez a mély, mégis természetes hite. Ha nincs mise, akkor az ikonok előtt imádkoznak, úgy, hogy az egyik kezükkel a szentképet fogják, a másikkal az imakönyvet, és halkan mormolnak.
Grúziában ortodox vallás van, méghozzá grúz ortodox. Függetlenek az orosz és a konstantinápolyi egyháztól.
A templom környékén csinos kis sétálóutcák vannak, az egész Szentendrére emlékeztetett. Kellemes nyári meleg volt, és csak sétálgattunk, nézelődtünk, körülöttünk a csodás táj.
Vacsorára sajttal töltött gombafejeket ettem, ez volt a másik kedvenc kajám. A szuluguni egy gyors érlelésű nagyon friss grúz sajt. Magában is nagyon finom, és grillezve is gyakran kínálják. A mozzarellához hasonlít leginkább.
Az éttermekben külön hozzák az étkeket és a terítékeket, és mindenki annyit szed a tányérjára, amennyit szeretne. Lassan már megtanultuk az adagokat is, ekkorra már rájöttünk, hogy elég egy fogás. Mert Grúzia bizony egy hízlalda: emberesek az adagok, és laktatóak az ételek. A desszerteket nem bonyolítják túl, általában fagyi van. De az isteni finom! És szintén nincs túlbonyolítva:-) Három-négy gombóc egy kehelyben, semmi tejszínhab vagy öntet, csak a színtiszta finom ízorgia.
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése