Utolsó teljes jereváni napunkon csavarogtunk a városban. Felfedeztük az utcákat, titkos szépségeket.
Az egyik templom előtt találkoztunk egy emberrel, aki beinvitált, és megkérdezte honnan jöttünk. Amikor mondtuk, hogy Magyarországról, akkor azt mondta, hogy "Jó Napot! Hogy vagytok?" Kiderült, hogy bábművész, és sokat járt Magyarországon fellépni. És a magyar bábosok is gyakran járnak ide. Úgy köszönt el, hogy "Viszontlátásra!"
Kicsi a világ, és tele van érdekes emberekkel:)
És íme, a templom:
Örményországban a gázvezetékek a föld fölött futnak, hogy miért, arra nem sikerült rájönni. Talán olcsóbb így vagy könnyebb javítani, ezekre tippeltünk.
Templomokból persze aznap sem volt hiány:-)
Találtunk egy gyönyörű mecsetet is. Az iráni állam építtette, és az imaterem mellett van a területén oktatási központ, árnyas kert, és sok melléképület. És egy sárgabarackfa, amit pont akkor szüreteltek. Meg is kínáltak minket belőle, mézédes volt. El voltunk kényeztetve:-) Az épület pedig belülről is szép, a szőnyegek puhák. Szeretek mezítláb mászkálni a mecsetekben és nézelődni. Idegen világ, számunkra ismeretlen, de mégis otthonos, mert Isten itt is lakik.
Ebéd előtt még múzeumoztunk egyet. Én a Nemzeti Galériába mentem (National Gallery of Armenia), Balázs egy történeti múzeumba. Mind a kettőnket más érdekel, ilyenkor szét szoktunk válni. Szóval én a művészetekért vagyok oda:-) Imádok járkálni a képtárakban, nézegetni a festményeket, megismerni erről az oldalról az adott országot. És persze új kedvenceket találni.
Most például Vardges Sureniants-ot, aki az örmény történeti festészet alapítójának számít, és a 18. század végén, 19. század elején alkotott. Igazi reneszánsz ember volt, a festés mellett szobrász, illusztrátor, és fordító is volt. Már életében sokan csodálták a munkásságát.
Nekem ez a kedvencem:
A múzeumban éppen volt egy gyerekcsoport is, olyan hat-hétévesek lehettek. Akkor csődültek ki ők is a kiállítótermekből, amikor én is fáradtan lerogytam egy padra a díszes előtérben. Persze odaültek mellém, egyre többen, a végén már teljesen körbevettek. Nem zavartatták magukat, csacsogtak, csiripeltek egymással. Fel is töltöttek teljesen:-)
Fel is kellett, mert jött az ebéd, és most igazi örmény specialitást próbáltunk ki. Eddig ez volt a legbizarabb kaja, ami az úton ettünk. Húsos kása. De egyszer finom volt. És nagyon laktató.
Szerencsére voltak könnyebb helyi ételek is: palacsinták, grillezett sajtok, zöldségek, mindenféle tésztabatyu.
Ha már Jerevánban voltunk, a rádiót sem hagyhattuk ki. Azok a viccek! Ez megvan? Valaki betelefonál a Jereváni Rádióba, igaz-e, hogy Moszkvában Volvókat osztogatnak. Mire a bemondó: a hír igaz, de...nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak:-)
Az épület előtt áll egy nagyon helyes szobor is, és a hölgy kezében a rádió tényleg szól:-)
Este bevetettük magunkat a jereváni éjszakába, és helyi szokás szerint jó későn vacsorázunk egy hangulatos kerthelyiségben. Ami természetesen tele volt, alig kaptunk helyet.
Még elértük a szökőkutat is este 11 körül:
Utána bevásároltunk másnapra. Teljesen felvettük a város ritmusát:-)
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése