GRÚZIA Marsrutka kalandok

4. nap - június 19. 

A nap azért is különleges volt, mert akkor mozdultunk ki először Tbilisziből vidékre. Grúziában iránytaxis rendszer működik, ha belföldön szeretne utazni az ember, ennek a neve a marsrutka. Húszfős minibuszokat használnak a célra, és minden helyet kihasználnak bennük. A sofőr mellé is elférnek ketten, illetve vannak még pótszékek is a sorok között. A kis buszok főbb csomópontokról indulnak, vagy busz pályaudvarról, és a szélvédőre van kiírva, hogy hová mennek. Jobb esetben nem csak grúz betűkkel:-) De rendesek a sofőrök is, segítenek megtalálni a megfelelő járatot. Menetrend elég elnagyoltan van, kb. úgy néz ki, hogy mondjuk reggel 8-tól, este 10-ig félóránként. Vagy óránként, attól függően, mennyire népszerű az úti cél. De igazából ha megtelik egy busz, akkor indul is:-) Kaotikusan hangzik, de működik. Hogy is? 

Szóval Tsinandaliba terveztük a túrát, egy főúri kastélyhoz, és egy borászatba. Metróval mentünk a busz pályaudvarra. Tbiliszinek két metróvonala van, az egyik állomás, a Rusztaveli nagyon közel volt hozzánk, a pláza mellett. 

A pályaudvar nem olyan, mint nálunk, jóval kaotikusabb:-) Nagyon egyszerű, a mi szemünknek romosak, szegényesek az épületek, sok itt is a kóbor kutya. Egy kis keresgélés után meglett a mi buszunk, a jegyet egy kis pénztárban kellett megvenni. 

Még itthon kicsit tartottunk attól, hogy fogjuk megértetni magunkat. De pozitívan csalódtunk, valamilyen szinten mindenki beszélt angolul, és mertek is. Szóval ezzel szinte semmi problémánk nem volt. 

A pénztárban viszont mondták, hogy van háromnegyed óránk az indulásig. Egy kis reggeli bele is fért. Egy pékséget néztünk ki, ahol ki is választottunk egy-egy hachapurit, és vettünk kávét is. Leültünk az üzlet előtt, nagyon egyszerű környezetben. De amilyen szívvel és gondoskodással kihozták a reggelit, minden kopottságot, kényelmetlenséget feledtetett. Kis tálcán, szalvétával, a kávét csinos kis csészében, cukrot. 

Körülöttünk pedig folyt az élet. Emberek jöttek-mentek, intézték a reggeli teendőiket. A néni, aki a képen is rajta van, sétáltatta a kis kutyáját, aztán leült egy üzlet előtt, és szeretgette, játszott vele. A férfi a kék automatánál valami ügyet intéz. Így változik kávéillatú színes nyüzsgéssé az elsőre kicsit riasztó kaotikus összevisszaság. 

Egy kis kitérő. Tbilisziben, aztán más városokban is láttunk egy csomó kék vagy sárga automatát. Megnéztük közelebbről is, és egy csomó dolgot tudnak vele intézni e helyiek: pénz átutalás, lottó feladás, bérlet feltöltés, mozijegy vásárlás. Nagyon praktikus! 

Grúzia egyébként ilyen: a régi keveredik az újjal, a romos a csúcsminőséggel. 

Egész jó helyünk lett a buszon: 

Általában sikerült ablak mellé ülnöm, imádok bámészkodni:-)

A buszokban mindig szólt a zene, persze mindig grúz dallamok, és mivel kicsik, olyan barátságos volt a hangulat is. Útközben is vettünk fel utasokat, ők az út szélén álltak, és leintették a buszt. Illetve nincsenek konkrét megállók, ha valaki le szeretne szállni, csak szól a sofőrnek. Mi is nagyon sasoltunk, hogy nehogy továbbmenjünk. Azért sokat segített a Yandex, ami a google orosz megfelelője. Van térkép alkalmazása is, ezen szuperül lehetett nézni, épp merre járunk. Itt lehetett megnézni a marsrutka menetrendeket is, hogy azért mégse legyünk olyan tudatlanok: honnan indulnak, kábé milyen gyakran. 

És a cél, Tsinandali is minden várakozásunkat felülmúlta. Először Alexander Chavchavadze nyári rezidenciáját néztük meg. Az úriember a 19. században élt, tehetséges tábornok, politikus és költő volt. Az arisztokrata származású Alexander több nyelven beszélt folyékonyan, és bejáratos volt az orosz felsőbb körökbe is. Költészetében összekötötte a 18. századi grúz romantikus törekvéseket a perzsa hagyományokkal. 

A nyári rezidencia pazar volt, korhű szobabelsőkkel és hangulatos teraszokkal. 

Pont elkaptunk egy idegenvezetést, és a belépőben volt borkóstolás is. 

A kert is megért egy nagy sétát, tele volt árnyas fákkal, szép virágokkal, a labirintus pedig kergetőző iskolásokkal:-) 

A kastélytól pár percre újabb izgalmas hely várt ránk, egy borászat, és a hozzá tartozó múzeum (Shumi Georgian Wine). Ez a látvány fogadott minket: 

Besétáltunk az épülethez, ahol nagyon barátságosan fogadtak, egyből felajánlották, hogy körbevezetnek minket, és a végén itt is lesz kóstoló. A múzeumban bemutatták az ősi grúz bortermesztési technikát, vagyis, hogy földbe ásott hatalmas agyagkorsókban érlelik a nedűt, utána szűrik. És azt is elmondták természetesen, hogy Grúziában készítetek a világon először bort. Ezt az örmények azért vitatták. Mert szerintük ők:-) 

A pincékben aztán a gyakorlatban is megnézhettük a korsós technikát, a vicces az volt, hogy az egyik nagy edényből egy ember integetett ki:-) Éppen tisztította:-) 

A kóstoló három tételből állt, vörös, fehér és rozé borból, kaptunk hozzá egy kis csipegetnivalót is. 

A nagy kérdés az volt, hogy mikor jár arrafelé valami kisbusz, ami elvisz egy nagyobb városba, Telaviba. Onnan tudtunk visszamenni Tbiliszibe. Balázs azt mondta, ha látok egy kisbuszt, rögtön kezdjek el vadul integetni, hátha pont oda megy, és hely is van. Ahogy elindultunk az úton, rögtön megláttam egyet, vadul integettem, és meg is állt. Oda ment, és hely is volt. Telaviból aztán már gyerekjáték volt eljutni Tbiliszibe. 

Marsrutka pipa:-) 

Képek: 

GRÚZIA Szerelemváros bőrig ázva

3. nap - június 18. 

A napot a Riker parkban kezdtük, ami tele van szökőkutakkal, modern szobrokkal és kávézókkal. Van itt még két futurisztikus csőszerű építmény is, amiket még nem adtak át hivatalosan. És nem utolsó sorban itt van a tbiliszi felvonó lenti állomása, ami felvisz a Narikala erődhöz. 

A felvonóval nagyon gyorsan, 5 perc alatt az erődnél voltunk. És itt a gyorsaság sebességet is jelent, szinte száguldanak fent a magasban a kis kabinok. Hat személy fér el bennük, az oldaluk teljesen üveg, és lehengerlő a rálátás a városra.  Koreaiakkal utaztunk, akikkel beszédbe is elegyedtünk. Már voltak Magyarországon is, lelkendeztek Budapest és a Duna szépségéről. 
A felvonóra jó a városi bérlet. Mi is vettünk, kis plasztikkártya, pénzzel kell feltölteni, és a járműveken egy leolvasóhoz érinteni. Tiszta modern:-)

A hegyen árusok kavalkádja fogadott minket, nemhiába, rengeteg itt a turista. Mi is elcsábultunk, megittunk egy-egy kvaszt. Igen, a legnagyobb boldogságomra itt is lehetett kapni az oroszok isteni erjesztett gabonaitalát. 
A felfrissülés után elsétáltunk és megnéztük Grúzia Anyját. Ez a hatalmas szobor a hegy tetejéről őrzi a várost. Egyik kezében kard, a másikban kehely. Egy újkeletű legenda szerint ha Grúziában jársz és nem iszol bort, akkor levágja a fejedet. Minket ez a veszély nem fenyegetett:-) 

Az erődbe nem lehetett bemenni, cserébe mellette volt a város botanikus kertje, amin keresztül az Abanotubani fürdőkhöz jutottunk. A kert csodás, kis patakokkal, vízeséssel, vízililiomokkal és titkos kis helyekkel. 

A grúz fürdők nagyon érdekesek. Nem olyanok, mint amiket itthon megszoktunk. Kis fürdőhelyiségek vannak kádakkal, az egytől az ötszemélyesig. A szolgáltatások is változóak, a legolcsóbbhoz öltöző és WC jár, a legdrágábbhoz masszázs, gőz, és étel-ital. A víz szulfátos, és nagyon sok bajra gyógyír. Ki szerettem volna próbálni, de valamit elrontottunk a foglalással, így erről sajnos lemaradtam. Van miért visszatérni:-)

A fürdők kívülről is nagyon szépek, törökös stílusban épültek: 

 A fürdők mellett, egy kicsit eltávolodva a folyótól megint egy olyan csodára bukkantunk, ami olyan jellemző Tbiliszire. Egy vízesésre. A város közepén. Mellette meredek sziklafal, a tetején az olyan jellemző grúz csipkés házak. Lenyűgöző. 

Érdemes mesélni egy kicsit a tbiliszi aluljárókról. A Rusztaveli sugárút olyan széles, hogy csak aluljárókon lehet átmenni egyik oldaláról a másikra. Az az érdekes bennük, hogy kis belmagasságúak, és mindkét oldalon tele vannak üzletekkel és büfékkel. Mindenfélével. Lehet itt venni mobiltelefont, ruhát, játékot, rengeteg féle dolgot. És olyan kicsik a helységek, hogy le kellett hajtani a fejünket, hogy bemenjünk. De persze ezt is megszerettük:-)

Vacsi után minket is elért a szokásos napi égiháború. Ez fogadott, amikor kijöttünk az étteremből: 

Égzengős, villámlós, zuhogó esős. Húsz percre voltunk otthontól, indult a rohanás. Persze már az első öt percben bőrig áztunk, pedig volt esőkabátunk. Olyan volt, amit az ember csak mások történeteiből hall: folyt az utcákon a víz, bokáig gázoltunk benne, amikor felfelé mentünk, a lámpaoszlopokba kapaszkodtunk. Ez most a valóság volt. Azért csak hazaértünk:-)

A kár két pár elázott cipő, ronggyá ázott biztosítás papír és jegyzetfüzet. Szerencsére nem fáztunk meg:-) És az este folyamán az is kiderült, hogy nem tudtuk volna megvárni a végét valahová behúzódva, mert amikor lefeküdtünk, akkor is csak esett és esett. 

Képek: 

GRÚZIA Óvárosi barangolások

2. nap - június 17.

Második nap Tbiliszi óvárosát fedeztük fel, miután felébredtünk a klasszikus zenére, és megreggeliztünk. Legtöbbször valami kis péksütit ettünk, amit előző nap vettünk. 

Itt meg kell említenem a grúzok nemzeti kincsét, és büszkeségét, a Borjomi ásványvizet, ami nekem is nagy kedvencem lett. Vulkanikus eredetű, már 1500 éve ismert. A Kaukázus sziklái több mint 60 féle ásványi anyaggal gazdagítják. Az ugyancsak Borjomi nevet viselő településen tör felszínre. 
Kicsit olyan illatú, mint a salvus víz, de sokkal finomabb, és lehűtve a legjobb. A grúzok annyira szeretik, hogy üdítőként is isszák, és dobozos változata is van:-) 

Megint a Rusztaveliről indulunk, csak most a régi városrész felé fordultunk. 

A városnak ez az ódon szeglete tele van apró, felfedezni való részletekkel, érdemes minden kis utcába bemenni, belesni a házak udvarába. 

Állatbarátoknak azért is érdemes belesni a belső udvarokba, mert rengeteg a kóbor állat, kutya, macska, akik csak egy kis simogatásra várnak. Nem sok vizet zavarnak, szelídek, és mindenki eteti, szeretgeti őket. Úgy láttuk, hogy a kutyusok be vannak chipelve. 
Mi inkább cicások vagyunk, és nagy megelégedésünkre, a tbiliszi cicák barátságosak voltak. Tolták a kis fejüket simiért:-)

Egy udvarba betérve rögtönzött fotókiállításba botlottunk. Az egész helynek volt valami megkapó bája. 

A város egyik főtere a Kura folyó jobb partján a nyüzsgő Meidan, tele éttermekkel, kávézókkal, és az összetéveszthetetlen grúz teraszos házakkal. Csodás a kilátás a folyóra, a régi erődre, fejünk felett pedig a felvonó kabinjai száguldanak. 

Betértünk a város történeti múzeumába is. Emiatt a kép miatt nagyon érdemes volt: 

Természetesen templomoztunk is, és megint csak nem tudtam betelni a látvánnyal. 

Ebéd közben ízelítőt kaptunk a grúz felhőszakadásokból. Hirtelen beborulással indul, aztán úgy kezd el esni, mintha dézsából öntenék. Az utcákon hömpölyög a víz, a megázás ellen az ernyő sem segít. Minimum egy órán át esik, aztán olyan hamar, ahogy jött, elvonul. Most a gyorsabbik faja volt, mi már csak kicsit áztunk. 
A helyiek szerint gyakoriak ezek az esők a hegyek miatt. 

Még csöpögősen átsétáltunk a Béke hídján, ami a város modern vagy szeretem, vagy utálom építménye. Mi szerettük ezt az üveg, fém csodát, ami 2010-ben épült Michele de Lucchi olasz építész tervei alapján. A hídnak még az a bosszantó érdekessége, hogy míg átér az ember, vagy hússzor megkérdezik, akar-e hajótúrára menni. Mi kihagytuk:-) 

Aztán visszasétáltunk, hogy megnézzük a régi Tbiliszi egyik legemblematikusabb épületét, az óratornyot, amit az ozone utazó is nagyon ajánl:-) Az egész épület olyan, mint egy tündérmese, a belsejében a Gabriadze bábszínházzal. Óránként egy angyal jár körbe az óra tetejénél. Nemcsak a torony, az egész környék mesebeli. 
Itt már teljesen beleszerettünk a városba:-)

Képek még: 

  

GRÚZIA Tbiliszi bevétele

1. nap - június 16.

Június 15.-én, egy pénteki napon indultunk a nagy útra, felpakolt hátizsákokkal, és nagyon izgatottan:-) A Kálvin téren szálltunk fel a reptéri buszra, és az úton megint álmodozós hangulatba kerültem, mint mindig ilyenkor. Milyen lesz az utazás? A kaják? Az emberek? 
Ilyen lelkes voltam, mire odaértünk: 

Szerencsére Balázzsal már a repüléshez kapcsolódó becsekkolást, várakozást is imádjuk, és amikor túljutunk a biztonsági ellenőrzésen, megrohamozzuk a Food Courtot. Én most nem vittem túlzásba, egy müzlis joghurtot ettem. 
A WizzAir járata majdnem éjfél körül indult. Persze ablak mellett ültem, és búcsúztam a csodásan kivilágított Budapesttől. Aludni nem nagyon tudok repülőn, így kiolvastam az aktuális fedélzeti magazint, aztán mindenféle női magazinnal múlattam az időt. Nyugodt út volt, a végén, Kutaiszi felé villámlott. Repülőből nagyon földöntúli látvány, először meg is ijedtem, de aztán bátran néztem, mert nem mindennapi volt. 
A kutaiszi reptér kicsi, gyorsan kijutottunk, és a csomagjaink is rendben kiforogtak:-) Innen busszal mentünk Tbiliszibe. Ez egy repülőkhöz alkalmazkodó járat, és a reptéren vettük meg rá a jegyet. Váltottunk pénzt is. Eurót vittünk, azt váltottuk át a helyi pénzre, Larira. 1 Lari (GEL) kb. 120 Ft. 
A buszon nagyon szép volt a kilátás, ízelítőt kaptunk a csodás grúz tájból, kár, hogy engem pont akkor gyűrt le a fáradtság, és sokat bóbiskoltam. 
A forgalmas Liberty Square-re érkeztünk, és szinte berobbantunk Tbiliszibe. Innen nyílik a Rustaveli sugárút a fontosabb múzeumokkal és az Operaházzal, szóval a város vérkeringésébe csöppentünk. A szállást 2 körül tudtuk elfoglalni, addig intézkedtünk:-) Balázs vett helyi telefonkártyát és egy plázában ebédeltünk. Nem Pizza Hutban, hanem Pita Hutban:-) Finomságokkal töltött pitát. 

Ez a pláza a későbbiekben is bázisunk lett. Itt vettünk mindig innivalót, másnapra reggelit, be lehetett menekülni a meleg elől, az eső elől, és nem utolsósorban nagyon rendezett volt a mosdó. 

A kis lakáskát délután vettük át, és bár a tulaj nem tudott angolul, mindent megmutogatott, és nagyon rendes volt. Korrekt kecó volt, kis konyhával, ami egy helységben volt a nagy franciaággyal.  Hatalmas fürdőszoba is tartozott hozzá. Volt még reggelizőasztal két székkel, hűtő, tűzhely és vízforraló is. Kicsit pihentünk, és kiderült, hogy aláfestő zene is van, mellettünk volt a konzervatórium, skáláztak, zenéltek egész nap. Én külön örültem neki, szeretem a klasszikus dallamokat. 
Volt-e negatívum a lakással kapcsolatban? Napközben nagyon felmelegedett, és nem lehetett megmaradni, mondjuk ez mindegy volt, mert nem voltunk otthon. És az elején kicsit csatornaszag volt, de ez aztán elmúlt. Vagy megszoktuk:-) Én megszerettem a kis helyünket. 

Délután indult a város felfedezése! Elsétáltunk a St. Trinity katedrálishoz. 
Közben láttunk szép szobrokat: 

Ízelítőt kaptunk a grúz házakból: 

Kávéztunk egy modernebb városrészben. A grúzoknál a jeges kávé nagyon finom. Ők úgy készítik, hogy az összes hozzávalót, vagyis a kávét, a tejet, a tejszínt és a fagyit összeturmixolják, és a végeredmény egy nagyon finom, habos, hideg ital. 
Itt a kávézóban nagyon kedves volt a pincérlány, megkérdezte honnan jöttünk, és amikor mondtuk, hogy Magyarországról, nagyon megörült. Kiderült, hogy járt nálunk mint cserediák. Felajánlotta, hogy bármit kérdezhetünk Tbilisziről, segít:-) 

Átmentünk egy aluljárón is, ahol nagyon szép graffitikbe botlottunk. Nagyon szeretem a street art-ot, örülök, ha egy városban kreatív falfestéseket látok. És persze meg is örökítem.

A St. Trinity katedrális viszonylag új, 1995 és 2004 között építették, és a harmadik legmagasabb ortodox templom a világon. Hagyományos grúz stílusban épült, vagyis centrális elrendezésű, a kupola nyolc oszlopon nyugszik. Kilenc kápolnája van, a belső teret márvány díszíti, az oltárt mozaik. 
Egy pár szót az elvárt ruházatról. A nőknek hosszú, térdet takaró szoknyában vagy nadrágban lehet bemenni a templomokba, és a váll sem maradhat fedetlen. Fejkendő elvileg nem kötelező, de én mindig tettem, mert így éreztem magam otthonosan. Szóval a táskámban mindig volt egy nagyobb kendő a vállamra, és egy kisebb a fejemre. A nagyobb akkor is jó szolgálatot tett, ha valahol túltolták a légkondit. 
A katedrálishoz harangtorony, kolostor, teológiai akadémia is tartozik, jót barangoltunk, és persze fotóztunk. 

Hazacsorogtunk, és nem maradt más hátra, mint a vacsi:-) Egy kis helyi étterembe tértünk be, és nekem rögtön lett egy kedvenc kajám. A korianderes babfőzelék. Pont olyan sűrű, amilyennek lennie kell, és a koriander a tetején... A későbbiekben megtapasztaltuk, hogy a grúzok előszeretettel használják ezt a fűszert, a mi legnagyobb megelégedésünkre. Balázs inkább pörköltes ételeket evett, amolyan fiúsan:-)
Íme, első este szerelem babfőzelék: 

Még sétáltunk a Rusztavelin, ilyen csodás pl. az opera környéke: 

És ez még csak az első nap volt:-)

Fotók: