Reggel korán kelés volt, mert megint meghódítandó vidéki tájak vártak ránk. Most egy kisebb busszal mentünk, és főleg örmény turistákkal. Sőt, mint később kiderült, olyan örmény turistákkal, akik régen valamilyen országba kivándoroltak, és most hazalátogattak. Az idegenvezető srác csak hozzánk beszélt angolul, és nem túl jól. De azért a lényeget megértettük:-)
A hosszú úton teljesen bulihangulat alakult ki, repesztettek az örmény popdalok, túravezetőnk fel-alá ugrált és futkározott a buszban. Érdekes kis figura volt:-)
A Ser Yerevant már mi is kívülről fújtuk:
Azért amit lehetett, és értett, kérdezgettünk a sráctól az országgal kapcsolatban. Például őket szinte egyáltalán nem érinti a menekültkérdés, a térségen belül mindig vannak kisebb feszültségek, az foglalkoztatja őket. A turizmus az utóbbi tíz évben kezdett belendülni, és igyekeznek is kihasználni. Egyre több utazási iroda és túraszervező cég van, de hotelből azért még kevés, ebben még fejlődni kell. És az örmény könnyűzenei ipar virágzik:-)
Hosszú volt az út, kora délutánra értünk Tatevbe, ahol egy kolostort néztünk meg. Már a megközelítése is nagyon izgalmas volt. A Tatev szárnyai nevű kabinos, drótkötélpályás felvonó vitt fel. 5,7 km hosszú, ez a világ leghosszabb egyszakaszos függővasútja. Legmagasabb pontján 320 méterrel a föld fölött halad.
Hihetetlen élmény volt, azt sem tudtuk hová nézzünk.
Aztán a kolostornál sem. Megint csak gyönyörködtük, már sokadjára.
A 9. században alapított kolostor nemcsak vallási, oktatási központ is volt a középkorban. Három templom, egy mauzóleum, és egy olajsajtoló is tartozik hozzá.
Maga Tatev is szárnyakat jelent, és a kolostor nevének kialakulásához több legenda fűződik. Az egyik szerint az építője szerette volna a magasból megnézni a kész művet, és azért fohászkodott Istenhez, hogy adjon neki szárnyakat. Az Úr meghallgatta a kérését, és láthatta a templomot fentről.
Egy másik legenda szerint egy menyasszony nem szeretett volna hozzámenni a számára kiválasztott férfihoz. Arra kérte Istent, adjon neki szárnyakat, hogy elmenekülhessen. És a kívánsága teljesült.
A kolostor mellett ebédeltünk, és sikerült elkövetnem az utazás első kaja fiaskóját. Kértem egy zöldséges omlettet, és kihoztak egy bazi nagy tál tocsogós lecsót. Azt hittem, sírva fakadok. Kábé a negyedét tudtam megenni. Adtak hozzá viszont finom lapkenyeret, azt elvittem a hátralévő útra.
A következő állomásunk Khndzoresk volt, ahol barlanglakásokat néztünk meg. Ezt csak Balázs nézte meg, mert csak egy nagyon imbolygó függőhídon át lehetett megközelíteni. Én maradtam a híd innenső végén, és vártam a visszaérkezőket. Gyávaság vagy nem, bizony nem mertem átmenni rajta. Én inkább vizekben vagyok erős: bárhová bemegyek:-)
Balázs viszont ügyes volt:
A túra utolsó helyszíne tetszett a legjobban nekem, mit tetszett, egyenesen el voltam bűvölve!
A K'Arahunj nevű helyet az örmény Stonhenge-nek is nevezik, kb. 7500 éves. Csillagászati megfigyelőhely és ősi templom lehetett.
Már a környezet is lélegzetelállító volt a rengeteg virággal, és a végeláthatatlan mezőkkel, és a kövek ebben a tájban olyan időtlennek hatottak.
És a mezők:
Az ilyen helyeken egyszerűen megszűnik az idő, és az ember csak a pillanatnak él, csak néz és csodál. De komolyan, nagyon feltöltődtem itt, legszívesebben megöleltem volna az egész világot. Balázst meg is öleltem. Akkor az egész világot is, igaz? :-)
És nagyon sajnáltam, hogy nem lehettünk ott többet, de indulni kellett, mert már esteledett, és messze voltunk még Jerevántól.
Útközben forgalmi dugóba kerültünk:-)
A buszból még tudtunk néhány nagyon jó képet csinálni:
Már régen besötétedett, és már mindannyian kókadoztunk, de még hátravolt egy program, egy borászat kóstolóval. Este tízkor? Örményországban ez sem lehetetlen. Mindenesetre nagyon szürreális élmény volt. Bementünk a bemutatóterembe, ahol egy kedves hölgy a létező összes borukból adott kóstolót. Megittuk az egyiket - egy fél deci lehetett a kóstoló -, már mutatta be a következőt, és adta a következő löttyintést. Nem számoltuk, de tíz bort biztos kóstoltunk. És csak ezután jöttek a pálinkák. Elég jó kedvünk lett:-)
Az almapálinka annyira ízlett, hogy vettünk is belőle egy üveggel. Vicces volt: mindenki puccos bort vett, mi meg páleszt, amit PET palackban adtak - nem ez a fő profiljuk:-)
(Most hogy írom, meg is kívántam egy kicsit. De Balázs mondta, hogy elfogyott. Nem baj, van kvasz)
Azért bemehettünk a pincékbe is, csak úgy, vezetés nélkül, végigszaladtunk:-)
Éjfélre értünk vissza Jerevánba, persze még sokan voltak az utcákon, a helyek tömve. Már nem is csodálkoztunk:-)
Képek:
Maga Tatev is szárnyakat jelent, és a kolostor nevének kialakulásához több legenda fűződik. Az egyik szerint az építője szerette volna a magasból megnézni a kész művet, és azért fohászkodott Istenhez, hogy adjon neki szárnyakat. Az Úr meghallgatta a kérését, és láthatta a templomot fentről.
Egy másik legenda szerint egy menyasszony nem szeretett volna hozzámenni a számára kiválasztott férfihoz. Arra kérte Istent, adjon neki szárnyakat, hogy elmenekülhessen. És a kívánsága teljesült.
A kolostor mellett ebédeltünk, és sikerült elkövetnem az utazás első kaja fiaskóját. Kértem egy zöldséges omlettet, és kihoztak egy bazi nagy tál tocsogós lecsót. Azt hittem, sírva fakadok. Kábé a negyedét tudtam megenni. Adtak hozzá viszont finom lapkenyeret, azt elvittem a hátralévő útra.
A következő állomásunk Khndzoresk volt, ahol barlanglakásokat néztünk meg. Ezt csak Balázs nézte meg, mert csak egy nagyon imbolygó függőhídon át lehetett megközelíteni. Én maradtam a híd innenső végén, és vártam a visszaérkezőket. Gyávaság vagy nem, bizony nem mertem átmenni rajta. Én inkább vizekben vagyok erős: bárhová bemegyek:-)
Balázs viszont ügyes volt:
A túra utolsó helyszíne tetszett a legjobban nekem, mit tetszett, egyenesen el voltam bűvölve!
A K'Arahunj nevű helyet az örmény Stonhenge-nek is nevezik, kb. 7500 éves. Csillagászati megfigyelőhely és ősi templom lehetett.
Már a környezet is lélegzetelállító volt a rengeteg virággal, és a végeláthatatlan mezőkkel, és a kövek ebben a tájban olyan időtlennek hatottak.
És a mezők:
Az ilyen helyeken egyszerűen megszűnik az idő, és az ember csak a pillanatnak él, csak néz és csodál. De komolyan, nagyon feltöltődtem itt, legszívesebben megöleltem volna az egész világot. Balázst meg is öleltem. Akkor az egész világot is, igaz? :-)
És nagyon sajnáltam, hogy nem lehettünk ott többet, de indulni kellett, mert már esteledett, és messze voltunk még Jerevántól.
Útközben forgalmi dugóba kerültünk:-)
A buszból még tudtunk néhány nagyon jó képet csinálni:
Már régen besötétedett, és már mindannyian kókadoztunk, de még hátravolt egy program, egy borászat kóstolóval. Este tízkor? Örményországban ez sem lehetetlen. Mindenesetre nagyon szürreális élmény volt. Bementünk a bemutatóterembe, ahol egy kedves hölgy a létező összes borukból adott kóstolót. Megittuk az egyiket - egy fél deci lehetett a kóstoló -, már mutatta be a következőt, és adta a következő löttyintést. Nem számoltuk, de tíz bort biztos kóstoltunk. És csak ezután jöttek a pálinkák. Elég jó kedvünk lett:-)
Az almapálinka annyira ízlett, hogy vettünk is belőle egy üveggel. Vicces volt: mindenki puccos bort vett, mi meg páleszt, amit PET palackban adtak - nem ez a fő profiljuk:-)
(Most hogy írom, meg is kívántam egy kicsit. De Balázs mondta, hogy elfogyott. Nem baj, van kvasz)
Azért bemehettünk a pincékbe is, csak úgy, vezetés nélkül, végigszaladtunk:-)
Éjfélre értünk vissza Jerevánba, persze még sokan voltak az utcákon, a helyek tömve. Már nem is csodálkoztunk:-)
Képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése