Második nap Tbiliszi óvárosát fedeztük fel, miután felébredtünk a klasszikus zenére, és megreggeliztünk. Legtöbbször valami kis péksütit ettünk, amit előző nap vettünk.
Itt meg kell említenem a grúzok nemzeti kincsét, és büszkeségét, a Borjomi ásványvizet, ami nekem is nagy kedvencem lett. Vulkanikus eredetű, már 1500 éve ismert. A Kaukázus sziklái több mint 60 féle ásványi anyaggal gazdagítják. Az ugyancsak Borjomi nevet viselő településen tör felszínre.
Kicsit olyan illatú, mint a salvus víz, de sokkal finomabb, és lehűtve a legjobb. A grúzok annyira szeretik, hogy üdítőként is isszák, és dobozos változata is van:-)
Megint a Rusztaveliről indulunk, csak most a régi városrész felé fordultunk.
A városnak ez az ódon szeglete tele van apró, felfedezni való részletekkel, érdemes minden kis utcába bemenni, belesni a házak udvarába.
Állatbarátoknak azért is érdemes belesni a belső udvarokba, mert rengeteg a kóbor állat, kutya, macska, akik csak egy kis simogatásra várnak. Nem sok vizet zavarnak, szelídek, és mindenki eteti, szeretgeti őket. Úgy láttuk, hogy a kutyusok be vannak chipelve.
Mi inkább cicások vagyunk, és nagy megelégedésünkre, a tbiliszi cicák barátságosak voltak. Tolták a kis fejüket simiért:-)
Egy udvarba betérve rögtönzött fotókiállításba botlottunk. Az egész helynek volt valami megkapó bája.
A város egyik főtere a Kura folyó jobb partján a nyüzsgő Meidan, tele éttermekkel, kávézókkal, és az összetéveszthetetlen grúz teraszos házakkal. Csodás a kilátás a folyóra, a régi erődre, fejünk felett pedig a felvonó kabinjai száguldanak.
Betértünk a város történeti múzeumába is. Emiatt a kép miatt nagyon érdemes volt:
Természetesen templomoztunk is, és megint csak nem tudtam betelni a látvánnyal.
Ebéd közben ízelítőt kaptunk a grúz felhőszakadásokból. Hirtelen beborulással indul, aztán úgy kezd el esni, mintha dézsából öntenék. Az utcákon hömpölyög a víz, a megázás ellen az ernyő sem segít. Minimum egy órán át esik, aztán olyan hamar, ahogy jött, elvonul. Most a gyorsabbik faja volt, mi már csak kicsit áztunk.
A helyiek szerint gyakoriak ezek az esők a hegyek miatt.
Még csöpögősen átsétáltunk a Béke hídján, ami a város modern vagy szeretem, vagy utálom építménye. Mi szerettük ezt az üveg, fém csodát, ami 2010-ben épült Michele de Lucchi olasz építész tervei alapján. A hídnak még az a bosszantó érdekessége, hogy míg átér az ember, vagy hússzor megkérdezik, akar-e hajótúrára menni. Mi kihagytuk:-)
Aztán visszasétáltunk, hogy megnézzük a régi Tbiliszi egyik legemblematikusabb épületét, az óratornyot, amit az ozone utazó is nagyon ajánl:-) Az egész épület olyan, mint egy tündérmese, a belsejében a Gabriadze bábszínházzal. Óránként egy angyal jár körbe az óra tetejénél. Nemcsak a torony, az egész környék mesebeli.
Itt már teljesen beleszerettünk a városba:-)
Képek még:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése