Itt is kaptunk bagettet és banánt reggelire, és persze az elmaradhatatlsn vizet. Velünk utazott egy francia házaspár, hollandok, és nyugat-európai fiatalok. Az utasok között volt egy Dawn-kóros fiatalember, az édesanyjával és a lánytestvérével utazott. Nagyon normális volt, és vele is normálisan viselkedett mindenki. A nyugat-európaiakban tetszik, hogy nagyon természetesen kezelik őket, semmi jóból nem maradnak ki. Egy vietnámi-kambodzsai utazásból sem:)
Az első megállónk egy határközeli épületnél volt. Itt kellett kifizetnünk a vízumot, ami nem fix áras, nekünk kb. 30 dollár volt:) Egy hivatalnok összeszedte az útleveleinket is:) Lehetett még kávézni, beszerezni pár apróságot a hátralévő hosszú útra. Mi Orero kekszet vettünk:)
A második partra szállás alkalmával visszakaptuk az útleveleinket a vízummal, amit egy ablaknál le kellett pecsételtetni egy vámossal. Kambodzsában voltunk:)
Az úton még volt egy izgalmas történés. A folyó közepén átszálltunk egy másik hajóra, ami jóval nagyobb volt, mint az előző.
A hátralévő út nagyon hosszú volt, délután 4 körül értünk Phnom Penhbe, Kambodzsa fővárosába. Már a hajóúton láttuk, amikor nézelődtünk, hogy az ország jóval szegényebb a szomszédos Vietnámnál. Kicsi, elmaradott településeket láttunk, sovány marhákat, egyszerűen öltözött, szegény embereket. Viszont a parton a kis házak között gyönyörű buddhista templomok emelkedtek. Csodás színeikkel, csipkés tornyaikkal.
A hajóállomásról tuc-tuc-al mentünk a szállásra. Ez a praktikus alkalmatosság a kedvencünk lett kambodzsai tartózkodásunk alatt. Úgy kell elképzelni, hogy egy robogó húz egy nyitott kordészerűséget, amiben egymással szemben két-két ülés van. Oldalt lehet kapaszkodni. Igazából a riska modernebb változata. Nagyon izgalmas volt tuctuc-al közlekedni:) Némelyik sofőr nagyon sportosan vezet:)
Itt a turistáknak ez a fő közlekedési eszköze, a helyieknek pedig jó bevételi forrás. A következő napokban sokszor hallottuk, ahogy a sofőrök a járművüket ajánlják. " Sir, madam, tuctuc, tuctuc" :-)
Este egy nagyon jó étteremben vacsoráztunk. Tipikus kambodzsai fogások voltak, és pár európai. A hely specialitása a pók volt. És még volt egy érdekessége, ami engem jobban érdekelt, mint a rovarok. Ugyanis itt pincérnek volt utcagyerekeket alkalmaztak. Voltak a tanárok, akik már jobban elboldogultak. Ők vették fel a rendelést, hozták a számlát, és tanították a tanulókat. Az utóbbiak végezték az egyszerűbb feladatokat, hozták a fogásokat, vitték el a tányért. Nekünk egy nagyon aranyos, mosolygós tanulónk volt:) Nagyon jónak tartom ezt a kezdeményezést. Bárcsak minél több fiatalt tudnának így alkalmazni.
Nagyon finom palacsintás desszertet ettem:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése